Sólyi Anomáliák

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Szekció blog Aktuális Cikkek írások Szállj, szállj sólyom-Sólyon

Szállj, szállj sólyom-Sólyon

E-mail Nyomtatás PDF

Megosztás Facebook

Szállj, szállj sólyom szárnyán három hegyen túl;
Szállj, szállj én várok rád, ahol véget ér az út...

Úgy kell, te is értsd - nem éltél hiába...

Nehéz a sólymok élete, főleg, ha csak annak akarnak látszani! Ül a sólyi szirten két sólyom. Látják, repülnek fölöttük a többi madarak. Egyik sólyom sem fogja azt mondani a másiknak: barátom, odanézz, arra megy a többség, repüljünk velük együtt, hanem maradnak ősi helyükön hűségesen, és élik tovább a maguk sólyom-életét. Bátorság vagy mi kell ahhoz, hogy az ember a-t vagy b-t mondjon? Nem, hanem jellem, mert bármelyiket választjuk is, és mind a kettő hazugság örökre hiteltelenné válunk.

Bevzetés: A dodó és a gyalogkakukk, rendszertanilag röpképtelen madár

(elmaradt)Riport az érintettekkel:

- Ez volt az első repülési kísérlete?

- Az igazat megvallva nem, de eddig nem mertem teljes sólymommal ránehezedni a falu levegőjére, most itt a lehetőség, akkor miért ne!

Az ember élete olyan, olyan amilyenné tette. Sok benne az értelmes és hasznos de mindenkit zaklatnak a haszontalan dolgok, cselekvések és pótcselekvések sorozata. Mindennek megvan az oka és az ok-okozati összefüggése. Úgy hisszük, hogy ott és most, éppen azt kellett tennünk, amit éppen teszünk.

- Miért is repdesünk, ha nem megy?

- Azért, hogy minél magasabbról, minél nagyobbat puffanhassunk!

Fent vagyunk a dombon Sóly felett, azon a nagy dombon, amelyen a világ legnagyobb kardja van beledöfve a hegy fejébe, ahol kivégeztetett a Fesztivál teste, tekintetünk szerteszét vetjük a magasból ezen a környéken. Ez a Hegy a történelmünk része Európa része a Kárpátok része és Sóly része életünk része, amely számunkra a Szentföld, ahol őseink éltek, ahonnan elindultunk, hogy megfeleljünk a nagy életnek.

Büszke szellő lengedezik, beletúr a hajunkba, de mi jobb kézzel visszacsapjuk homlokunkról fürtjeinket. Ha felfelé nézünk az ég felé, madarak körözését figyelhetjük meg. Rendszert és törvényességet keresünk mozgásukban, de az nem nagyon találjuk meg. Habár, mint ha valami őrjáratot repülnének a környéken, néha visszatérnek fölénk, és szárnyaikkal jeleznének és panaszkodnának, hogy itt valami nincs rendben. Mivel madárnyelven nem tudunk, mozgásukban fedezünk fel olyan panaszféle körözéseket. Bár értenénk viselkedésüket és cselekvésüket, de mi nem érthetjük, hiszen mi nem az ő eszükkel gondolkodunk. Így van ez a mi politikusainkkal is sokszor nem értjük, de leginkább nem is akarjuk érteni, mit akarnak elérni, mert mi nem az Ő eszükkel vesszük számvetésbe a napot. A mi agyunknak értelmezhetetlen, a sokszor saját maguknak is, csak erőltetett tettek. Sokszor gondolunk arra, hogy valójában a közösségért a faluért kiáltott tettek valójába igazi magánérdekek szövevényes rendszere. Vagy nagyon is értjük, csak úgy teszünk, mint ha nem értenénk, így kényelmesebb, de mindenképp a falu számára előnytelen. Az ezredfordulón még álmunkban sem mertünk gondolni arra, hogy ez történelmi hely martalócok és pénzéhes falu-élősködők hancúrozásaivá fog válni.

Arra gondolunk, ha most hirtelen sasmadarak lennénk, pár szárnyalással mennyi mindent megérthetnék. Megkérdezném társaimat, ti mit tettetek azért, hogy így együtt tudtok repülni, szabadon és vidáman egyszerűen gyönyörködve a táj szépségében. Van-e köztetek, akivel hatalmi barátságot kötöttetek, hogy itt más is nem repdeshet, mert ez a mi tulajdonuk és talán kárt tesznek benne. Megengedtétek e más madárnak, önfeledten itt szárnyra keljen. Netán, nem úgy tettetek-e, hogy békével jöttem, de harc nélkül nem megyek el? Én most csak madárfejemmel gondolkodom, és álmodom, ezért kísértettek meg ezek a kérdések, mi több az örökkévalóság látványa, amikor majdnem átlépek a madárvilág sejtelmes végtelenébe.

Itt vagyunk megint fent a kard felett, mi is körözünk, nézzük a zúgó fenyvesek hajladozó tetejét, szép házak kertjét, a fű zöldjét magunkba szívjuk a szél zenéjét, ezt a végtelen dallamot, Sóly illatát.

Sas szemeink sok mindenre képbe jönnek, sok mindent fedezünk ott lent a mélyben az emberek világában. Ott erőlködik egy madárféle repülésre alkalmatlan testével, repülni de inkább szárnyalni akar a politika viharokkal teli egén.

Repülni akar emberforma létére már szárnyakat is öltött magának, ami szerinte úgy nőtt ki kívánsága eredményeként. Most a Fidesz fészkéből akar szárnyalni, mert az előző fészkek nem voltak alkalmasak számára repülésre.

A mellettem repülő fiatal sas megjegyzi.

-ilyen erőlködést soha életében még nem látott ezen a történelmi helyen-. Hozzáteszi még azt, amúgy a dódó repülni soha nem tudott életében.

- Nem dodó az - jegyzem meg, hanem sólymot akar formázni, dodószerű testére. Amott pedig a segítője és a jobb keze, a kengyelfutó gyalogkakukk, aki a szomszéd faluba futkosáson másra nem képes. Összekötő Hajmáskér és Sóly között. El kell valahogy írni, azt a sok sok kilométert. Éppen Ő akarja oktatni gyakorlati dolgokra tanítani, repülésre rávenni!

- Az akar tanítómestere lenni, aki szintén soha nem tudott repülni? –

Mutogatnak, és monoton mondják. –fel, - le – fel, le. – és csapkodnak szárnyaikkal hevesen, mint gályarabok az evezővel.

Fentről nehéz eldönteni ki kinek mondja de a vezényszavak azok világosak, szállj fel és nehezedj rá az ezer éves Sólyra. Ami biztosan látszik, hogy egyet akarnak, repülni és szárnyalni. Szárnyalni egy pici falu életében, másokat is madárnak nézve. Ott repdestek, ahol pár röpképtelent már régen beetettek, és fészkük környékére csaliztak ékes tollaikkal.

- De hát a dodó soha nem tudott repülni!- Ugrott be neki az emlékezetébe.

- Igazad van,
amikor felfedezték már nem tudott, de mindig is akart, állandóan verdeste a szárnyait és tépte tollait, és mindig fölényesen és lekezelően viselkedett a társaival – szereti a helyzetet mindig uralni, tehát ha észreveszi, hogy te nem vagy buta liba, akkor igyekszik felülkerekedni rajtad, hogy érezd, minimum házi kacsa vagy.

– Már most mondom, csak úgy tudod ezt jól kezelni, ha az elején helyre teszed. Sokan madár itt rontotta el, és innentől Pali-madárnak nézte őket.

- Úgy nézem sólyomformát öltött, és szárnyat növesztett,- A pimasz tekintetével és tettestársával üzen Sólynak, most én vagyok a vezérsólyom, itt meg a helyettesem!

- Mindenki látja, hogy csak egy dodó. –

- Micsoda felismerés!-

-Hogyan képzeled azt, hogy ha valaki sólyomszárnyat vesz fel ezzel mindenképp alkalmas a repülésre, és innentől sólyom is lesz, és repülni is tud.

- A látszat néha ellenkezik a valósággal - magyarázom a fiatal sólyomnak.

- Azért, hogy valaki sólyomnak látszik, abból nem következik az, hogy repülni is tud, és utána sólyom módjára képes viselkedni-

- De akar, nem?

- Igen akar, de akkor sem megy neki! –

- A repüléshez nem elég, hogy egy dodó szárnyakat ölt magának, ahhoz megfelelő tartás és jellem kell. De leginkább nem dodónak kell születni. Tudod, aki dodónak születik az soha nem fog repülni, csak akkor, ha szárnyak nélkül megreptetik.

Na idefigyelj kedves fiatal barátom, és jól jegyezd meg!

Azért, hogy valaki valaminek látszik az nem biztos, hogy az. Az sem biztos, ha valaki valaminek mondja, vagy hiszi magát, hogy az. Idősebb korodra majd rá fogsz jönni, hogy bizonyos egyezőségek és feltételek alapján sem lehet valaki az, aminek képzeli és hiszi magát. Sőt! Az sem biztos, hogy amit sok éven át tanult, vagy híresztelt magáról, hogy azzá is lett. Az élet nem így működik! Soha nem azok vagyunk, aminek képzeljük magunkat, aminek hisszük magunkat. Ez csak a felszín, amit elhitetünk magunkkal, mert el kell hinnünk, mert ez éltet bennünket, és ez adja a lendületet. Valójában nem hiba, mert minden emberi jellem így működik. Ott kezdődnek a bajok, amikor valaki elszáll magától.

-Itt a példa kedves barátom, jól nézd meg!-

Amik valójában vagyunk, azt csak a tetteink, és embertársaink, tudják megítélni, de az eredmény így sem mindenre kiterjedő és reprezentatív. Sokszor váratlan ez a kőkemény igazság. Az más kérdés, hogy ezt az eredményt sokan nem fogadják el. Odalent a gyalogkakukk meg a dodó éppen ebben hibázott, de a mai napig azt állítják, hogy Ők is tudnak repülni.

Sőt nem csak állítják, hanem arcátlan módon hirdetik és büszkék is rá. Olyannal próbálkoznak és erőlködnek, amihez nem elég gerincesek. Lehet egyszerű ember is hiteles és hasznos, de lehet a tanult is buta. A butaság, nem tudás kérdése, hanem inkább viselkedésé. A legkirívóbb az, ha az iskolázatlan ráadásul még buta is.

Soha nem képzeld magad mindenki felettinek, se a tudásod, se a képességeid alapján sem. Légy szerény és ne erőlködj mindenáron, ha a tudásod megfelelő, akkor úgy is észre fognak venni, és megkérnek olyan dolgokra, amihez értesz. Főleg ne hangoztasd, és ne hasonlítgasd magad mások képességeihez. A gyalogkakukk meg a dodó már leszólt olyan volt sasokat, akik alapból és erőlködés nélkül tudnak repülni. A végzettségük is megvolt hozzá és ezen kívül erőlködés nélkül tudtak szárnyalni szakmai területükön. Ráadásul még a gyalogkakukk még kontrázott neki, csak azt nem tudjuk, hogy melyik tanult szakmájából vette a bátorságot. Mindenhol fékezték, ahol lehetett. Persze te is tudod, hogy a sast reptében elkapni egy dodónak meg egy ide-oda futó gyalogkakukknak képtelenség. Ezek a madarak mindenre képesek, csak repülésre nem. De ezek ebben is a legjobbnak hiszik magukat, látod milyen esetlenek! Meg voltak győződve arról, hogy minden feltétel adott a szárnyalásukhoz és itt bármit megtehetnek.

A madarak között is az a szép, hogy mind különbözőek vagyunk, és mindenkinek van véleménye mindenkinek, van szárnya, csak itt van ez az apró bibi, nem mindenki tud repülni.

- Kedves öreg sólyom, akkor azt mond meg, hogy én például, miért nem akarok ugatni? –

- Nos a kérdésedet már rég vártam –

- Azért nem akarsz ugatni kedves fiatal barátom, mert neked működik az önkontrollod és nem mész a kutyák közé, mert úgy is tudod, hogy leugatnak –

- Repülni viszont tudsz és annak rendje és módja szerint tanultad meg, ehhez még erőlködni sem kellett!

- Nem tudom érted a lényeget, ha valaki nagyon akar repülni az soha az életben nem fog, ha a fene-fenét eszik, akkor sem! Legfeljebb repülésnek látszik és valójában zuhanó szabadesés, túlérett dudari körtére emlékeztető eredménnyel.

- De akkor miért erőltetik minden áron? –

- Erre specializálódtak és idejük nagy részét ez köti le. - Mert Sóly egének urai akarnak lenni, és máshol esélytelenek és szóba sem jöhetnek. Ki akarnak minden pénzt hozó helyzetet aknázni és használni, a dodó próbálkozott már sokszor és sok helyen, legutóbb a közgyűlésben. Felismerték, repülésre itt is képtelen.

- Erőltetik, mert, egy bizonyos szintig eljutnak, és amikor már teljesen biztosak abban, hogy tudnak repülni, ki is próbálják. Ekkor jön a nagy meglepetés, hatalmasat puffannak a földön. Lezuhannak, mint a az említett gyümölcs a fáról. Aztán jön az a csodálatos érzés. A „feeling”, amelyet csak is Ők éreznek, mert a környezet ezt törvényszerűen bekövetkező katasztrófának ismeri fel. A legcsodálatosabb élményként adják elő, úgy hirdetik a többi madárnak, hogy ők már biztonsággal uralják az eget. Egyes madarak meg el is hiszik ezt. Saját magukat sem ismerik eléggé, hogy nekik a szárnyalásból legfeljebb csapkodás vagy vergődés lesz. Sőt dicsekednek vele, hogy pár pali-madarat már le is köröztek. Amikor aztán egy igazi sólyommal kerülnek össze, akkor rettenetes nagy bajban vannak. Sunnyognak és támadnak és vércse hangokat hallatnak. - Mi az, hogy én nem tudok repülni-, kérik ki maguknak.

- Nézd csak lent, a kardot és a színpadot, amit már nem is használnak, mert ki lettünk innen kergetve! – Az önkormányzat pénzén lett megépítve.

- Az a sólyomnak öltözött dodó, egyszer csak úgy döntött, hogy itt nem tarthatnak többet évenkénti Szent Kard fesztivált –

Tudod eljött a 2010-es repülési magasság, a dodó meg a kengyelfutó meg egy-két tanácsosa összedugta a fejét, és meghányták, vetették, hogy mekkora pénzt lehetne itt markolni a fészeknek való helyek kialakításával és értékesítésével – Viszont, ha ide az Önkormányzat befészkeli magát, ez körülményes lehet. Többször próbálkozott vezérsólyomnak de nem választották meg. Párhuzamosan a színpad is elkészült és hogy hivatalossá tegyék az ügyet engedélyt kértek rá. A tervek készen is voltak aztán gondolt egyet az engedélyezési eljárásban tett írásbeli hozzájárulását is visszavonta. Mivel párszor nem lehetett polgármester, más eszközök kellenek az értékek hozzáféréséhez.

- A fene se ért tégedet öreg sólyom barátom, - Mi abban a nagy üzlet, hogy itt a puszta kövön fészkek legyenek? –

- Az üzlet egyik része csak a fészekhely, de lehet, hogy ez mellékes is. Tudod, ez is mástól ellopott ötlet a sok közül, de a nagyobbik része, amire a tudatod alatt ébredt fel az, amit előtte mondtál a -puszta kövön-. Vagyis inkább a lapos kövön. –

- Lapos kövön? –

- Igen a lapos kövön!

- Tereprendezési fészkelődésükkel itt, aztán kő-kövön nem marad! –

- Az előbb beszéltük meg, hogy nem biztos, hogy valaki az, aminek látszani akar, ez igaz a cselekedetekre is!

- Szóval, fordult a szerencse megválasztották vezérsólyomnak, így önmagával került szembe!

- Várj, nem értelek, hogy-hogy önmagával?

- Pár éve próbálkoztak már tereprendezéssel kapirgálni, de az illetékes hatóság elutasította őket. Tudod, van egy alapítványa a régi templomnak, aminek Ő az elnöke és, hogy bosszút álljon a falu egyik Szent Kard fesztiválján, nem engedte meg, hogy itt a kardnál legyen megrendezve. Vagyis rájött, hogy az önkormányzat lehet a terveinek fékezője. Mivel most vezérsólyom lett, szembekerült önmagával.

-És mi volt az indok?

-Az hogy pár kavicsot kipiszkálnak a bográcsozó madártársak.

-Ők meg nekiesnének buldózerrel? -

-Ezt meg is lehet tenni?

-Meg bizony, Magyarhonban ez is elképzelhető, tudod mindenki pénzből él.

-Miért akart tulajdonképpen bosszút állni? -

-Nagyon nem szereti, ha érdekei ütköznek, a követ meg ki kell keltetni valakivel. Valamint nem szereti, ha másnak is van ötlete, és valami újat is tudna hozni Sóly életébe, sőt azt még jobban nem szereti, ha ez szakértelemmel tesznek ellene. Mondom szakértelemmel és nem teológiával, vagy inkább teóriákkal. Aztán most megválasztották vezérmadárnak, és az volt az első dolga, hogy szándéknyilatkozatot fogadtasson el a sólyomfészekkel, hogy utat nyithasson a régi terveknek. Mivel, az alapítvány is és az önkormányzat is saját magam vagyok, így két szálon csak befuthatok. Persze nem várt problémák jöhetnek elő.

- Ezt sem tudom követni.-

- Pedig egyszerű.- Önmagával nem veszik össze az ember, de ha mégis megesik könnyű a békülés. Ez olyan dolog, amikor én vagyok a saját nagyapám, tehát én nemzettem az apámat ö meg magamat?- Na ne!- De.- Ők ezt is meg tudják magyarázni. Így magammal kell elszámolnom, nem szólhat bele senki.

- Roppant érdekes pozíció!

- Tudod az alapítvány pénzügyei sem voltak mindig rendben, a dodó nem tudott mindennel elszámolni. De a mai napig nem tisztázott az, például, hogy minek egy szép cifrára pingált furgont üzemben tartani az alapítványnak, mikor ide semmi fuvarozni való nincsen. Ha azok menetlevelek beszélni tudnának.

- Tudod az ügyek is üzemanyaggal, mennek! Aztán vannak még az alapítvány nevére vett egyéb jószágok is.

- Milyen jószágok-

- Na, ne gondolj semmilyen állatokra, ez csak egy gazdasági szakkifejezés, amibe tulajdonképpen bármi belefér.

- Kedves barátom sokan nem tudják ezt követni, de ez akkor is így van.-

- Vannak olyan dolgok és ígéretek és tervek cégek és egyebek, amik nem azok, aminek nevezik őket. Tehát házhely és a kő kapcsolata viszont sokaknak nem mond semmit. Legfeljebb, azt hogy kőből is lehet építkezni. Mi öreg sólymok viszont azt is tudjuk, hogy a kővel lehet kereskedni és üzletelni is. Sőt igen szép búsás haszonra is lehet szert tenni, ha fészekhely rendezés címén bányásszuk ki, mert így mindenféle adó és bányaengedélyektől, valamint járulékoktól mentes lehet. Az kereskedelmi ára meg ugyan annyi, mint ha ezt szabályos bányászati tevékenységből származna. Minél mélyebb bevágást készítünk a fészekhelyeknek annál több kő marad a felszínen. Itt most harminc körüli házhely lesz, márpedig lesz, mert a rendezési tervekben is szerepel. A terület tulajdonviszonya viszont mindenki számára ismert.

- Érted?

- Nem nagyon!

- A fiataloknak mindig az a baja, hogy sokszor kell nekik elmagyarázni a lényeget, hogy megértsék. –

- De minek ehhez a dodóknak repülni, és főleg sólyomnak látszani?

- Tudod a mámor, az olyan, mint a drog, ha egyszer belekóstolsz, akkor nem akarsz lemondani róla. – Amúgy meg rohadtul ráér olyanra, amit te nem engedhetsz meg magadnak, mert neked a mindennapi betevőért kell vadászköröket tenned.

- Dolgozni és nem szárnyat verdesni!

- A billegős járású kengyelfutó gyalogkakukk, például a fentieken kívül már másban nem is tud gondolkodni, szabad ideje meg annyi van, mint macinak az erdőben. A szeme mindig azon van, vajon mit lehet a sólyi természeti értékeiből pénzzé tenni. Ráadásként csatlakozott hozzá a sólyom-szárnyú dodó. Próbálják úgy terelni a dolgokat, hogy ez mindenképp Sóly előnyének látsszék. Mindamellett szépen feltakart melléjük egy volt vezérsólyom is, aki mondjuk első ciklusaiban nem akart repülni velük, és sok mindenben egyet sem értettek. A dodó már olyan szintre emelte kibírhatatlan erőlködését, hogy például a saját gyülekezete rendezvényére sem hívták meg. Érdekes viszony alakult ki köztük mostanra. Meglehetősen érdekes az, amikor az előző fősólyom választáskor még mindenkit óva intett a csuhás dodótól, -most meg-, éppen Ő agitált mellette. Ki érti ezt? De itt a környéken már a varjak is ezt károgják.

- Inkább vájnák ki a szemét!-

- Ne légy olyan, mint ők! Légy higgadt és sólyomhoz méltó. Repülési kísérletük úgy is Ikaroszi lesz! -

- De hát akkor előbb utóbb tönkre tesznek itt a környéken mindent! –

- Na látom, végre érted! –

- A repülés, pedig azért lenne fontos, hogy amikor rájönnek az aljas és a természetet és emberi kapcsolatokat letaroló dolgaikra, akkor szárnyára kaphassanak minden következmény nélkül továbbrepülhessenek. Mivel repülésre soha nem lesznek képesek, így csak elsántikálhatnak. A gyalogkakukk testét a lábai is alig bírják el, láthatod, különleges egy madár fajzott belőle. Egyszer már fióka korában is megröptették, de akkor sem tanult meg repülni, pedig nagyon akarták, és kényszer leszállott lett. Így az óta, se a repülés, se a futás nem megy neki.

- Repülni viszont együtt szeretnénk. Látod, erőlködik de, nem megy! –

- De a dodó formájú már tollat is növesztett, ha jól látom! –

- Nem növesztett, hanem más tollával akar ékeskedni, és borzasztóan erőlteti szárnyait.

Szépen beszélgettünk repülés közben, és lágy déli szélnek csak szárnyainkat feszítve már a nyolcas út felett vettük magunkat észre. Amerre a szemünk ellát mindenhol emberi dolgok tűnnek fel. A tájban hófehér foltként látszanak az évmilliók előtti tenger üledéke a dolomit vagy mifelénk, ahogy nevezik a murva. Ha megbontják ezt a felszínt még az űrből is jól kivehető akár néhány négyzetméteres területen is. Mi ne látnánk itt fentről, sas szemeinkkel?

- Nézd öcsém ez itt egy murvabánya. Látod mire képes az ember, hegyeket mozgat meg és utakat, házakat, városokat és országot épít! –

- - Így épült fel Sóly a házam, a te házad, így épült a haza... folytattam a magyarázkodást, talán kicsit esetlenül, mert a kérdések mindenképpen bölcsebbek és filozofikusabbak voltak, mint az én tudásom.

- Látom, hogyne látnám, de arrébb is van egy, ha szemeim nem csalnak.-

- Jól látod, ez viszont nem bánya, hanem gödör, de itt a környéken több is van belőle.-

- Mi a különbség a kettő között, hiszen ugyan-úgy néz ki?-

- Oktondi, a bánya hivatalosan bejegyzett és minden tekintetben törvényes vállalkozás.- Most épp itt alattunk ez például az.- rendezett környék, bekerített területet. Látszik, hogy törvényesen működik a dolog. A gödör meg csak úgy keletkezik attól, hogy visszük, ami vihető belőle, ameddig lehet. Előtte azonban azt kell képzelnünk, hogy nekünk ez jár, és a köz tulajdona az csakis a minket illet. Nincs semmiféle vonzata, se adó, sem járulék se rekultiváció semmi. Csak megyünk, kivájjuk magunknak, ami kell, visszük a fészeképítőknek, ha kell napjában többször is.

Néha azért érdekesen viselkednek magabiztos létükre, megjátsszák a struccot. Beledugják a fejüket a murvába, és azt hiszik, hogy mi éles látású sasok nem látjuk, és nem vesszük észre őket. Tudod éjszakánként is próbálkoznak, hátha akkor nem látják és hallják vergődésüket. A hangok viszont árulkodnak rendesen már veszprémi verebek is csiripelték. Sok leponyvázott autó alatt, sok köbméter anyag vándorol a bejáratott útján. Olyan hangok, amiről még te is azt mondanád, hogy ez nem a karvaly karmának karmolása. Te tudod a legjobban, hogy a szemünk elől még egy egér sem bújhat el, ha csak vissza nem bújik a lukjába. Beledugják fejüket évek óta, és közben mindenki tudja, hogy az a gödör miért is fehéredik napról napra fehérebb csillogással.

- Ne higgyed, hogy csak a fehér, van rá módszerük, hogy a sasok elől rejtsék a felszínt.

- Nézd ott is van egy valami nagytestű madárféle és verdesi a szárnyai kezdeményeit. –

- Ő se nem gyalogkakukk se nem dodó, meghatározhatatlan a fajtája. -

- Amúgy jól látod, ő a kengyelfutó futkároz utána, itt az egész terület az övé. –

- A murvagödör is? –

- Ez itt igen, de van itt a környéken olyan is, amire azt mondják, hogy az övék de nem az -

- Mondom - Ő egy kicsit szerényebb madárfajta, és nem próbálkozott a repüléssel, bár próbálták rábeszélni. Ő már dodónak sem jó, annak is túlsúlyos. –

- Akkor meg miért barátkozik vele? –

- Látom nem vagy még abban a helyzetben, hogy te is saját fészekre gondolj. Különben nem barátkozik, csak úgy megvan vele. A barátság nem üzleti alapokon szokott köttetni. Ez a gyalogkakukknak adott fészket a tevékenységéhez. A fészek meg a kirajzáshoz nélkülözhetetlen, meg a murvát sem kézzel és csákánnyal kapirgálják kettesben.

- Na, kanyarodjunk vissza a kard felé, mert a szomszéd faluban alaposan majd legközelebb ráérünk körülnézni. A gyalogkakukknak és a dodónak itt is van ám érdekeltségük.

- Szép ez a vidék barátom, remélem nem lesz mindenféle karvalyok martaléka!

- Bízzunk benne, hogy nem, mert repülni legfeljebb akkor fognak, ha a jóérzésűek megreptetik Őket szárny nélkül.

- Erre meg van minden esélyük!

- Ők viszont abban bíznak, hogy mi nem tudjuk, hogy Ők nem is tudnak repülni.

Csak kérdések, sóhajtások, remények, és reménytelenségek áradata kavarog bennem, mint a nagy eső után megduzzadt hegyi patakban a sziklának ütköző hullámok.

Belőlem nem tudtak kiapadni e remények forrásai, néha álmaimat is ezek kísérik, s olyankor lebegtetnek a végtelenségben a sólyi dombok fölött, itt az ezer éves föld fölött. Élnek bennem olyan érzések, és ezt akarom tovább adni, mert e dalok (amelyek az életünk, végtelen szimfóniái, amely egy falut éltetett, immár ezer éve talán), a mindenünk. Nincsen más kincsünk, csak a természet és magunk, a végtelen megújulás, töprengés, bölcselkedés létünk e csodáján.

Természetes a sólyomnak, hogy ő sólyom (nem is akar más lenni, mint sólyom), könnyen felismeri saját fajtáját a madarak világában, pedig minden madár tud repülni (kivéve a dodó, meg még egy-két madárfaj). De nehéz felismerni az embernek, emberek közt a jóakaratukat.

A hazug ember jól megvan hazug társával, igaz ember az igaz barátjával. De akkor mégis miért oly nehéz felismernünk saját fajtánkat? (Talán, mert jól össze vagyunk keverve?) Mert hazugságban él a világ, s mára a hazugság valóságérzetnek tűnik, s az igaz, hazugságnak.

- Zavarba hoztál. –

Hogy is mondjam meg, hogy nekem ez a föld, ez a táj a hegyekkel, erdőkkel, a sík vidékkel, a Séddel, a papírmalommal, a templommal az egész karsztvidék a hazám, de amikor hazamegyünk, akkor nem csak hazám és házam, hanem otthonom. Ezzel elcsitulunk egy időre, bár még sokat beszélgethetnénk a sólyi vidékről és hegyekről, s mire délután lett, ott már láttuk, hogy a nap lemenőben, és hirtelen felkiáltottunk: haza arra van!

Szégyellem, mert sok mindent már nem tudok megmagyarázni, kevés a tudásom...

Csak érzéseim vannak, hogy egyesek miként gondolkodnak… akkor az elme elmén.

De aki érti! Szakad ki belőlem az öntudatlan felkiáltás, pedig én mégis értem, de ők?... S vajon mire megértenék, lesz-e alkalom erről beszélgetni?

Vége az első résznek.


Megosztás Facebook